Kormányinfó

2024.04.25. 10:47

Gulyás Gergely: Magyarország ki akar maradni a háborúból (videó)

A magyar kormány továbbra is békepárti, ezen álláspontján az sem változtat, hogy NATO-szövetségesei nagy többsége nem az – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón, írja az MTI.

MW

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. április 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Gulyás Gergely hangsúlyozta,

új helyzet van azzal, hogy eddig egyes tagállamok voltak azok, amelyek háborúpárti nyilatkozatokat tettek, most azt látni, hogy a NATO is arra készül, hogy aktív szereplő legyen a háborúban.

Úgy folytatta, ez a magyar kormányt azért tölti el aggodalommal, mert látta, hogy ez az egyes tagállamoknál hova vezetett: az Ukrajnának történő segítségnyújtás sisakok szállításával kezdődött, majd a lehető legerősebb, az élet kioltására is alkalmas fegyverek szállításával folytatódott. Ez láthatóan nem hozott győzelmet, nem hozta el a területek visszaszerzését, ugyanakkor a háborút meghosszabbítja – tette hozzá.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

A miniszter azt mondta, most a NATO is aktív szereplő lesz az orosz–ukrán háborúban: pénzügyi segítséget akar nyújtani, és fegyverszállításról, ukrán katonák kiképzéséről is szó van. Most már egészen nyíltan beszélnek uniós tagállamok vezetői – köztük elsősorban a francia elnök – arról is, hogy katonákat is kell küldeni Ukrajnába – tette hozzá.

Kijelentette: ez a legrosszabb forgatókönyv, mert világháborúhoz vezethet. Atomhatalmak állnak egymással szemben, ezért a közvetlen konfliktust a NATO-nak Oroszországgal el kell kerülnie – mondta, megjegyezve, ehhez képest a NATO ukrán katonai missziója alapvető változás.

Gulyás Gergely közölte, folyamatosan egyeztetnek a NATO brüsszeli központjával, a kormány azonban továbbra is azt mondja: mindenképpen ki kell maradni a háborúból, és ha erről nem tudja meggyőzni a NATO-szövetségeseket, Magyarország akkor is ki akar maradni a háborúból, és nem kíván részt venni a NATO missziójában sem.

Nem szállítunk fegyvereket továbbra sem, nem küldünk katonákat és nem engedünk át a magyar–ukrán határon fegyverszállítmányt

– fogalmazott.

A miniszter az amerikai kongresszusi döntés kapcsán arról is beszélt, hogy az őszi elnökválasztásig nem lesz változás az Egyesült Államok külpolitikájában, ez pedig a NATO-ra is döntő hatással van.

Magyarország békét akar, ezért a november 5-i elnökválasztás – békére okot adó – eredményében kell reménykednie – hangoztatta.

„Az üzemanyagokban is megfizetjük a háború árát”

Gulyás Gergely beszélt arról is, az elmúlt évek árváltozásait figyelve egyértelmű: „a benzinben és a gázolajban is megfizetjük a háború árát”.

Hozzátette: az árakra hatással van az orosz-ukrán háború mellett az iráni–izraeli konfliktus is.

Szerinte a háborús árak akkor fognak jelentősen csökkenni, ha béke lesz. Ezért a reális célkitűzés és a kormány célja, hogy a háborús árakon nyerészkedni már ne lehessen – közölte.

Rámutatott, a benzin és a gázolaj ára Magyarországon régiós összehasonlításban magasabb a környező országok átlagánál.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány korábban azért egyeztetett a Magyar Ásványolaj Szövetséggel, hogy ne legyen ilyen helyzet, és a szövetség is elismerte ennek az igénynek a jogosságát, ezért a kormány szeretné, ha ez a helyzet valósággá is válna.

A kormány arra szólítja fel a magyar üzemanyagkereskedőket, hogy az árakat vigyék le a környező országok átlagárára – közölte.

Elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal adatai az ellenőrzést lehetővé teszik; de ha a kereskedők nem tartják be önkéntesen a megállapodásokat, a kormány lesz kénytelen érvényt szerezni azoknak.

A gyermekvédelmet, a közös uniós hitelfelvételt és a honvédséget is érinti az alaptörvény módosítása

Gulyás Gergely szólt a gyermekvédelmi szabályokat szigorító alaptörvénymódosításról is. A módosító javaslat, amelyet a miniszterelnök nyújtott be, kizárja a lehetőségét, hogy köztársasági elnöki kegyelmet kapjon az, aki kiskorú sérelmére követett el szexuális bűncselekményt vagy közreműködött ilyen bűncselekmény elkövetésében.

A javaslat ugyanakkor eltörli a köztársasági elnöki döntéssel szembeni ellenjegyzést – mondta.

A Fidesz-frakció javaslata ezt kiegészíti azzal, hogy nem évülnek el a pedofil jellegű szexuális bűncselekmények, nincs feltételes szabadlábra helyezés, nincs reintegrációs őrizet, és az elkövetők soha nem kaphatnak tiszta erkölcsi bizonyítványt – közölte.

A miniszter értékelése szerint a módosítások a Belügyminisztérium által a gyermekvédelmi intézményekben elrendelt vizsgálatokkal együtt  hatékony jogi kereteket és gyakorlati iránymutatást is adnak majd  ezeknek az intézményeknek.

Gulyás Gergely elmondta: az alaptörvény-módosításról szóló javaslat továbbá kétharmados parlamenti döntéshez köti az uniós közös hitel felvételét.

Megjegyezte: az Európai Unió hitelközösséggé alakítása láthatóan sokaknak célja lett, akik európai egyesült államokról álmodnak. A koronavírus-járvány után a helyreállítási alap létrehozása érdekében egyszeri megoldásként fogadta el a közös hitelfelvételt a magyar kormány is, de „rosszak a tapasztalataink ezzel”.

A módosítás a honvédségi csapatmozgásokat is érinti, alkalmazkodva a háborús helyzethez, amelyben gyors reagálásra van szükség. A magyar honvédség katonai műveleteiről, állomásozásáról, határátlépéssel járó csapatmozgásáról, külföldi fegyveres erők Magyarország területét érintő katonai műveleteiről tartalmaz részletes szabályozást.

GULYÁS Gergely; VITÁLYOS Eszter
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél, mellette Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. április 25-én
Fotó: Máthé Zoltán / Forrás: MTI

Ekkor érkezik a kínai elnök

Gulyás Gergely bejelentette azt is: május 8. és 10. között Budapest vendége lesz Hszi Csin-ping kínai elnök.

Magyarország érdeke – mondta, hogy „minél többekkel ápoljunk jó gazdasági viszonyt”. Kína a világ egyik vezető hatalma, és a kormány úgy gondolja, hogy a gazdasági kapcsolatokban nem érdemes ideológiai korlátokat felállítani.

Megjegyezte: Szijjártó Péter külügyminiszter jelenleg is a látogatást készíti elő Kínában.

Minden baloldali szereplő mögött Bajnai céghálója áll

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, hogy a Bajnai-féle céghálóhoz gurultak a dollárok 2022-ben, és minden baloldali szereplő mögött ők állnak. Tipikus példája a kettős mércének az, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított az autópálya-koncesszió esetében – mondta egy másik kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az államkincstár vizsgálja Budapest csődközeli helyzetét

A Magyar Államkincstár fog vizsgálatot folytatni Budapest csődközeli helyzetéről – mondta Gulyás Gergely az Origo kérdésére.

A Momentum elvenné a tanárok fizetésemelését

Pontosan olyan jelentőséggel bír, mint a korábbi határozatok – mondta Gulyás Gergely a szerdán elfogadott Magyarország elleni határozatról. Itt a Momentum képviselői közül az egyik azt javasolta, hogy a magyar tanároknak kifizetendő pénzeket ne fizesse az Európai Bizottság, miközben ők havi hatmillió forintot keresnek – tette hozzá.

Újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat

A Miniszterelnökség vezetője kérdésre elmondta, nem lehet kizárni, hogy újabb kötelezettségszegési eljárást indít Brüsszel a gyermekvédelmi törvény módosítása miatt, de ez egyébként tagállami hatáskör. Gulyás az Erasmus-programról azt mondta, bízik benne, hogy lesz megállapodás ebben az ügyben.

Mindennel ellentétes, hogy a magyar hallgatókat megkülönböztetik, teljesen egyértelmű a jogsértés.

A Spar ellen indítandó perről azt mondta, hogy az eljárás meg fog indulni minden bizonnyal jó hírnév megsértése miatt.

Tovább csökkentik a költségvetési hiányt

Gulyás Gergely szerint nem probléma, ha a jegybank a fiskális politikáról véleményt fogalmaz meg. Közölte, hogy a kamatkiadások nélkül egyensúlyban lesz a költségvetés.

Két éven belül 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány.

Egyre több a zavaros ügy a baloldali önkormányzatoknál

Az óbudai vesztegetési üggyel kapcsolatban Gulyás azt mondta, ott ahol baloldali városvezetés van, ott ilyen jellegű ügyek egyre többször merülnek fel.

Hamarosan megtörténik a repülőtér megvásárlása

Gulyás Gergely a budapesti repülőtér megvásárlásáról azt mondta, már teljes körű egyetértés van a szereplők között, most már csak napokról és hetekről lehet szó.

„Ennek semmi értelme sincs”

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre elmondta, nem sok értelme van olyan békecsúcsnak, ahol nincs jelen Oroszország és az Egyesült Államok.

Magyarország egyelőre nem kapott meghívót a tervezett svájci békecsúcsra. 

Gulyás Gergely: hitelesen féltik Nyugaton a saját szólásszabadságukat

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre elmondta, hitelesen féltik Nyugaton a saját szólásszabadságukat.

Ami múlt héten történt Brüsszelben, az nem azt mutatja, hogy minden rendben van a szólásszabadság tekintetében.

Magyarország jól döntött, amikor a NATO tagjai lettünk, a probléma, hogy a NATO egy olyan misszióra készül, amivel túllép a saját keretein – mondta egy másik kérdésre a miniszter.

Meg kell találni azokat a lehetőségeket, hogy kívül maradjunk a konfliktusból, de a NATO-ban nagyobb a párbeszédre való hajlandóság és a különvélemények is elfogadottabbak. 

A béremelési mozgásteret korlátozza a nemzetközi háborús helyzet

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) tárgyal a felsőoktatási dolgozókkal az esetleges béremelésről.

A béremelési mozgásteret korlátozza a nemzetközi háborús helyzet.

Nagy felbolydulás a baloldalon

Magyar Péter politikai színrelépésről a miniszter úgy nyilatkozott, érdemes néhány hetet várni vagy esetleg két évet, és akkor lesz látható, hogy ami történik, az egy baloldali probléma, egy baloldalon belüli harc, „bennünket ez különösebben nem érint; ha igen, akkor alighanem kedvezően”.

Nem látom a legcsekélyebb problémát sem a kormányzati oldalon, és látok egy nagy felbolydulást a baloldalon

– jelentette ki Gulyás Gergely.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában