Labdarúgás

2023.06.16. 20:00

Kilencven percre félreteszi a barátságot Stefan Loncsar

A Loki montenegrói középpályása szerint mindkét válogatottnak a csapatszellem a legnagyobb erőssége.

Stefan Loncsar nagyon készül a mieink ellen

Forrás: Czinege Melinda

Jelentős erőpróba előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott, ugyanis Marco Rossi legénysége Montenegró vendége lesz az Európa-bajnoki selejtezők 3. fordulójában szombat késő délután. A mieink Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia válogatottjával együtt a G csoportba kaptak besorolást. 

Szoboszlai Dominikék eddig egy mérkőzést játszottak a sorozatban, akkor magabiztosan, 3–0-ra verték a bolgárokat a Puskás Arénában márciusban. 

A montenegróiak már két összecsapáson vannak túl, Bulgáriában 1–0-ra nyertek, míg a szerbektől odahaza kaptak ki 2–0-ra.

Montenegróval szemben eddig nem túl fényes a mérleg: három mérkőzésen 2 vereség (mindkettő Podgoricában), illetve egy 3–3-as döntetlen Budapesten.

Kiemelt jelentőségű

A szombati lesz az első tétmeccs a két nemzet futballválogatottja között, melyre két DVSC-játékos is készül, Ferenczi János a magyar, míg Stefan Loncsar a délszláv gárdát erősíti majd. Portálunk a piros-fehérek dupla tüdejű montenegrói középpályását kérdezte az összecsapásról. – Magyarország és Szerbia miatt a mi szempontunkból nagyon nehéz a csoport, de hiszünk magunkban, és úgy gondoljuk, saját szurkolóink előtt sikeresek lehetünk szombaton. 

Szerintem mindkét gárdának a csapatszellem a legnagyobb erőssége, itt is és ott is vannak olyan futballisták, akik egymaguk is el tudják dönteni az összecsapást, ha arról van szó. 

Számomra kiemelt jelentőségű a mérkőzés, hiszen a télen lehetőséget kaptam arra, hogy a Lokiba jöjjek továbbfejlődni, de természetesen ha lehetőséget kapok, erre a 90 percre ezt félreteszem, és mindent megteszek a győzelmünk érdekében. Izgalmas meccs lesz, már nagyon várom! – nyilatkozta a középpályás.

A Montenegró–Magyarország Európa-bajnoki selejtező szombaton 18 órától (tv: M4 Sport) kezdődik a spanyol Jesús Gil Manzano sípjelére. 

MSZ

A G csoport állása:
1. Szerbia 2 2 – – 4–0 6  
2. Magyarország 1 1 – – 3–0 3  
3. Montenegró 2 1 – 1 1–2 3  
4. Litvánia 1 – – 1 0–2 0  
5. Bulgária 2 – – 2 0–4 0 

A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE)
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Szappanos Péter (Budapest Honvéd)

Védők:
Balogh Botond (Parma)
Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Orbán Willi (RB Leipzig)
Szalai Attila (Fenerbahçe FK)
Szalai Gábor (Kecskeméti TE)

Középpályások:
Baráth Péter (Ferencvárosi TC)
Bolla Bendegúz (Grasshoppers)
Ferenczi János (DVSC)
Kerkez Milos (AZ Alkmaar)
Kleinheisler László (Panathinaikosz)
Nagy Ádám (AC Pisa)
Nego Loic (MOL Fehérvár FC)
Styles Callum (Millwall FC)

Támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai)
Csoboth Kevin (Újpest FC)
Gazdag Dániel (Philadelphia Union)
Kalmár Zsolt (DAC)
Sallai Roland (SC Freiburg)
Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)
Varga Barnabás (Paksi FC)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában