Tavasz a Hortobágyon

2024.04.27. 17:56

Kihajtás a Hortobágyon – felvonultak a pásztorok és az állatok – fotókkal, videóval

A magyar néphagyomány az igazi tavasz kezdetét Szent György napjától, azaz április 24-től számítja. Ekkor van a kihajtás, ilyenkor hagyják el a jószágok a téli szálláshelyeiket.

Kosztin Éva

Ezúttal is népszerű volt a hortobágyi kihajtási ünnep

Forrás: Kiss Annamarie

Tüzesen sütött le a tavaszi nap sugára nemcsak a juhászbojtárokra, hanem az összes pásztorra és arra a nagyszámú érdeklődőre, aki összegyűlt az aréna körül április 27-én délután Hortobágy Mátai Ménesének rendezvényterén, a kihajtási ünnep alkalmából. A látogatók száma még a szervezők várakozásait is felülmúlta. 

Rengeteg érdeklődőt vonzott a kihajtás
Rengeteg érdeklődőt vonzott a kihajtás
Forrás: Kiss Annamarie

Jakab Ádámtól, Hortobágy polgármesterétől kérdeztük, mennyi emberre számítottak. – Ennyire biztos nem. Tisztában voltunk vele, hogy sokan el fognak jönni, hiszen minden évben a kihajtás és a behajtás a legnagyobb esemény a településen, de amikor tartottam ide, azt láttam, hogy a vásártér is tömve volt emberekkel – osztotta meg portálunkkal.

A kihajtás az állattartás része

Az ünnepség a pásztorok és az állatok bevonulásával kezdődött, amikor látványosan kihajtották a jószágokat az aréna közepére, és fajtánként felsorakoztatták őket. A világörökségnek számító végtelen puszta szépségéről és a pásztorkultúra jelentőségéről beszélt Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei közgyűlés elnöke köszöntőjében. 

A természet és szabadság szeretetét kell megtanulnunk a pásztoroktól ebben a mai rohanó világban. Fontos az is, hogy megőrizzük a hagyományainkat, és átadjuk az utánunk következő nemzedéknek

 – hangsúlyozta.

– Az ember és a természet harmóniájáról szól a pásztorok élete – fogalmazta meg Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, aki néhány Szent György-naphoz köthető népszokást is felelevenített. – Az istállót körbeszórták kölessel, vagy körbefüstölték gyógynövényekkel, az állatokat megcsapkodták nyírfavesszővel, meghintették szentelt vízzel, hogy elkerüljék a rontást és szépen gyarapodjanak – ismertette. 

Kiemelte, a kihajtás nem pusztán egy turisztikai program a pusztán, hanem az állattartás szerves része.

 – Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az Isten homloka – zárta gondolatait az államtitkár Petőfi Sándort idézve.

Lányos év az idei

A beszédeket követően a húrokba csapott a Szeredás együttes, majd következett Hortobágy örökös pásztorainak a bemutatója, köztük a nemrégiben századik születésnapját ünneplő Szőnyi Imrével.

Mint a Hortobágyi Nonprofit Kft. képviselőjétől megtudtuk, kihajtás idején szegődtek el a pásztorok, akkor kapták meg a kinevezéseiket. A pásztorcsoportok vezetői az úgynevezett számadó pásztorok, az ünnepségen számoltak be a rájuk bízott állományról. 

– Sikeres volt az ellési szezon, de nagyon lányos év az idei, ami nem megszokott, általában több mén születik – jelentette Garai Lajos csikós. Az éves beszámolók végeztével a számadóknak átadták a megbízóleveleiket, majd elérkezett a pillanat, amire a közönség várt, a látogatók bemehettek az arénába és találkozhattak a pásztorokkal és az állatokkal.

Az állatokat sokan figyelték közelről
Az állatokat sokan figyelték közelről
Forrás: Kiss Annamarie

Téren Gizella Gyöngyi családjával, és stílszerűen egy pásztorkutyával, egy fekete pumival érkezett a rendezvényre Ceglédről. – Nagyon tetszett a kihajtás, de nem gondoltuk, hogy ennyien lesznek. Órákkal korábban érkeztünk, végigjártuk az egész kézműves vásárt is – mondták el érdeklődésünkre. Nagyhegyesről jött Soltész István és felesége, akik az ünnepség előtt még egy kis birkapörköltbe is bele tudtak kóstolni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában