A nap legfontosabb hírei

2024.04.30. 22:07

Sorozatban is megállná a helyét, mindaz, amit a hajdú-bihari rendőrök láttak

Megmosolyogtató ügyekről számolt be a rendőrség, örömteli dolgok történtek Debrecenben: ezek voltak a keddi nap legfontosabb hírei.

Haon.hu

Még mindig tudnak újat mutatni a rendőröknek

Forrás: Napló-archív

Idén úgy esett, hogy a munka ünnepe a hét közepén lesz. Az egynapos pihenőre is akad szórakozási lehetőség Hajdú-Bihar vármegyében, több településen is lesz majális.

Még 2019-ben indította el Debrecen önkormányzata az „Ültessünk 10 ezer fát Debrecenben!” programot; kedden délután elültették a tízezredik fát Debrecenben.

Megújul a Hortobágy utca. A nagy felületű útfelújítás munkálatai április 30-án, kedden indultak, a részletekről a helyszínen számolt be Papp Csaba önkormányzati képviselő.

Nyikos Patrik még csak húszas éveinek elején jár, de már számos elismerést tudhat magáénak. A magyar gasztronómia egyik legnagyobb alakja, a debreceni kötődésű Boros László emlékére alapított díjat is a fiatal szakács nyerte el, amit kedd délelőtt adtak át a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolánál.

Igazi szenvedéllyel tanít, már az első órán is szeretné megmutatni a diákoknak a fizika varázsát. Tófalusi Péter életműdíjas pedagógus a módszereiről és a motivációjáról is beszélt.

Igen meglepő szituációba keveredtek a hajdú-bihari rendőrök, amikor egy kívülről teljesen átlagosnak tűnő szürke Suzuki sofőrjét igazoltatták. Több furcsaságot is találtak. 

Elkötött egy kisbuszt a hajdúhadházi férfi, majd csőstül jött a baj. Alig néhány dolog hiányzott ahoz, hogy minden szabályos legyen. 

Notórius zsebtolvajt fogtak el Debrecenben, az elkövető főleg pénztárcákat, de alkalom adtán még táskákat is bezsebelt a gyanútlan áldozatoktól.

Hajszálon múlott egy debreceni férfi élete – a tűzoltók élesztették újra!

Újabb öt évre szóló stratégiai megállapodást kötött a Debreceni Nemzetközi Repülőtér és a Pannon Guard Zrt. kedden a légikikötőben; a 2019. május elsejétől meglévő együttműködést hosszabbították meg a kizárólagos reptéri transzferszolgáltatás nyújtására vonatkozóan. 

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában