Baleset

2023.08.14. 12:08

Kizuhant egy fiú egy kilencedik emeleti újkerti lakásból

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a fiatal férfit.

Hajnal László

Az Újkert egyik panelházánál történt a baleset

Forrás: Illusztráció: Napló-archív

Kizuhanhatott egy fiatalember egy Cívis utcai panelház emeletéről szombat délután 14 óra körül. Az Országos Mentőszolgálat sajtószolgálata hétfőn arról értesítette portálunkat, hogy a helyszínről egy fiatal férfit súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. Hozzátették, jelenlegi állapotáról információval nem rendelkeznek, azonban nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, életben van.

Megkerestük a Debreceni Egyetem Klinikai Központját, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete érdeklődésünkre közölte, az eset kapcsán bűncselekményre, idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel.

Nem ott lakott

A Haon elérte az eset egyik szemtanúját, aki a közelben lakik.

Alig pár percen múlott, hogy lássam az esetet, de még így is borzalmas látvány volt a fűben fekvő test. A mentők szirénáira és a hangos beszédre lettem figyelmes. Először nem tudtam, hogy mi történt, azt hittem, valaki rosszul lett, mivel nem látszottak külsérelmi nyomok

 – számolt be.

Elmondta azt is, a szemtanúk helyszíni információi alapján a fiatal fiú nem az épületben lakott. Feltehetőleg bekérezkedett egy kilencedik emeleti lakásba, és megkérte az ott lakó hölgyet, hogy engedje be, mert a drónja fennakadt az erkélyen.

Hogy valójában mit történhetett, egyelőre nem tudni biztosan.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában