Új eljárás a csalók ügyében

Akt.:
Dr. Elek Balázs
Dr. Elek Balázs - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Ismét a törvényszék elé kell állnia az ügy tucatnyi vádlottjának.

Hatályon kívül helyezte az első fokon hozott ítéletet, és megismételt eljárásra kötelezte a Debreceni Törvényszéket csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla abban az ügyben, melyben társtettesként elkövetett adócsalás, pénzmosás, és egyéb bűncselekmények miatt 30 vádlott állt a bíróság előtt. Hármójuk több bank sérelmére 400 millió forint értékben vett fel hitelt, a többiek ebben működtek közre, például strómanként adták nevüket valós tevékenységet nem végző cégekhez. 18-an elfogadták az első fokú döntést, esetekben az jogerős marad.

– Az elsőfokú bíróság hiányos, részben felderítetlen tényállást állapított meg, amely alapján a vádlottak cselekményének minősítése is aggályos. Ezek a hiányosságok pedig nem pótolhatóak a másodfokú eljárásban. Mindezek alapján és több eljárási szabálysértés miatt is az elsőfokú bíróság másik tanácsa jár el a megismételt eljárásban – közölte dr. Elek Balázs tanácsvezető bíró, amikor csütörtökön kihirdette a Debreceni Ítélőtábla döntését. Bár, mint mondta, abszolút eljárási szabálysértés nem állapítható meg, az első fokú folyamat „rendkívül kaotikus” volt, és kifogásolta többek közt, hogy nem határozták meg pontosan, a bűncselekmények során melyik vádlott mit csinált.

Az új eljárás 12 vádlottat érint, köztük az első- és harmadrendűt, akikre első fokon 10, illetve 9 év fegyházbüntetést szabtak ki. Az ő háziőrizetüket fenntarttotta az ítélőtábla. A másodrendű vádlottat szintén 10 év szabadságvesztésre ítélték, ő azonban évek óta szökésben van. A többi 9 vádlottat 1-2 év börtönbüntetéssel sújtott a bíróság, valamennyiük esetén a végrehajtást felfüggesztve.

A bíróság által megállapított tényállás szerint, az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottja alkotta azt a „hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoportot”, amely 5 bank sérelmére 400 millió forint értékben vett fel hitelt, valós tevékenységet nem folytató cégek nevében 2005 és 2011 között.

Könyvelőirodájukban – valós tevékenység mellett – a vádlottakhoz köthető ügyfelek (jellemzően befolyásolható, kevésbé iskolázott, vagyontalan emberek) neve alatt futó gazdasági társaságoknak is könyveltek. E cégek révén kölcsönöket vettek fel bankoktól, melyeket hamis számlákkal, meghamisított banki igazolásokkal, valótlan mérlegadatokkal, eredmény-kimutatásokkal, fiktív főkönyvi adatokkal tévesztették meg, azt a látszatot keltve, hogy az érintett cégek megfelelnek az elvárásoknak. A cégek körbeszámláztak, pénzforgalmukat valós gazdasági események nélkül sokszor 200 millió forint fölé duzzasztották, hogy megalapozzák hitelképességüket.

A bankok részben a Széchenyi Kártya konstrukcióban, illetve más vállalati hitel formájában nyújtottak kölcsönöket. A beszámolókat egy könyvvizsgáló úgy záradékolta, hogy nem győződött meg a valódi adatokról, a három ügyvéd pedig közreműködött abban, hogy az ügyvezetők fiktív adásvételi szerződésekkel igazolják a kezességhez szükséges ingatlantulajdoni hányadokat.

HBN


Balláné Szentpáli Edit
Debrecen - Hárman működtették a jó nevű könyvelőiroda égisze alatt a csalás­sorozatot. Felnyögött a hallgatóság, amikor Balláné Szentpáli Edit bíró kimondta az elsőrendű vádlottra kimért 10 év fegyházbüntetést szerdán a Debreceni Törvényszéken késő délután tartott ítélethirdetésen. B. Zsuzsannát ...








hirdetés