Sport

2016.02.26. 19:27

Öttusa-vk - Földházi Zsófia negyedik Kairóban

Budapest/Kairó - Földházi Zsófia a negyedik helyen végzett az öttusázók idei első világkupaversenyén Karióban. A pénteki női döntőnek Alekszejev Tamara személyében volt még egy magyar résztvevője, ő tizedik lett.

Budapest/Kairó - Földházi Zsófia a negyedik helyen végzett az öttusázók idei első világkupaversenyén Karióban. A pénteki női döntőnek Alekszejev Tamara személyében volt még egy magyar résztvevője, ő tizedik lett.

A 2013-ban Európa-bajnok Földházi - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - vívásban 25. volt azzal, hogy 15 ellenfelét győzte le, miközben húsztól kikapott, a 200 métert viszont a második legjobb idővel, 2:11.83 perc alatt úszta le. Két szám után a középmezőnyben állt, majd egy verőhibával ment végig a lovaspályán, de nem tudott javítani helyzetén, mivel sokan még ennél is jobb teljesítményt nyújtottak. A lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futást azonban megnyerte 12:36.67 perccel, így jelentősen előrelépett, s csupán öt másodperccel maradt le a dobogóról.

Alekszejev a vívópáston 19 győzelmet aratott és 16 asszót veszített el, ami a 14. legjobb eredmény volt, és 2:20.90-et úszott, amivel ebben a számban 25. lett. A lovaglást Földházihoz hasonlóan a középmezőnyből kezdhette el, és mivel hibátlanul teljesítette a harmadik számot, maradt esélye, hogy a bő élcsoportban végezzen. A 13:15.45 perces kombinált eredménye a 36 fős döntő 14. legjobbja volt, ami összességében tizedik helyet eredményezett a számára.

Eredmények:

1. Lena Schöneborn (német) 1353 pont

2. Annika Schleu (német) 1345

3. Elodie Clouvel (francia) 1338

4. Földházi Zsófia 1333

...10. Alekszejev Tamara 1298

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, melybe a magyarok közül Marosi Ádám, Demeter Bence és Tibolya Péter jutott be.

A négy állomásból és döntőből álló vk-sorozatban pontokat lehet szerezni, a június eleji világranglistáról pedig legalább hat-hat kvótát osztanak majd ki a riói olimpiára.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!