haon.hu Logo
Kezdőlap | Navigáció
Döntőbe énekelték magukat

Csupa vidám helyi arcot lehetett látni pénteken délután a Kölcsey Központ környékén, ahol a délelőtti két kategória finalista résztvevőit hirdették ki a Bartók Béla nemzetközi kórusverseny második napján.

A gyermekkarok vetélkedésében mindhárom bemutatkozó továb jutott, így a pekingi és az ukrajnai gyerekek mellett a szombat reggeli döntőben is szoríthatunk a debreceni Bányai kórus utódja, a Lautitia tagjaiért.

A másik lokális résztvevő, az Ady Endre Gimnázium Leánykara az ifjúsági kórusok versenyében szintén ott lesz a ma délelőtti fináléban, ahová a budapesti Szent István Szakközépiskola Nőikara, valamint a Pekingi Filharmónia Kórusa jutott még. A debrecenieknek jó esélyük van, hogy a hazánkat képviselő négy magyar kórus közül a legsikeresebbek legyenek, és akár a nagydíjért is versenybe szálljanak vasárnap. HBN

< Vissza