haon.hu Logo
Kezdőlap | Navigáció
Debreceni Nyári Egyetem

A több mint nyolc évtizedes múltra visszatekintő Debreceni Nyári Egyetem keretei között, a Magyar Regionális Tudományi Társaság szervezésében, a hagyományteremtés szándékával, első alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem egyhetes tematikus kurzus szakmai programja 2010. július 30-án zárult.

A területi kohézió jövője címmel meghirdetett rendezvényen a szomszédos országokban működő, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények, regionális tudományi műhelyek és tagozatok képviseletében a regionális tudomány művelése iránt elkötelezett vagy fokozottabban érdeklődő mintegy 30 fiatal szakember vett részt. A Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából érkezett hallgatóknak a hazai és a Kárpát-medencei területi politikát és a területfejlesztést, valamint az európai integrációs folyamatok jelenét és jövőjét érintő kérdésekről kiemelkedő tekintélyű hazai és külföldi szakemberek tartottak előadást és konzultációt.

 

A kurzus záróeseménye

 

A kurzus záróeseményeként szakmai program, kerekasztal-beszélgetés keretében a magyar–román határon átnyúló kapcsolatok helyzetéről, közelebbről a Hajdú-Bihar–Bihor Eurorégió működéséről, a két megye, valamint Debrecen és Nagyvárad együttműködéséről kaphattak áttekintést, illetve tehettek fel kérdéseket a meghívott vezető szakembereknek és polgármestereknek. A kurzus zárásaként a hallgatók ünnepélyes keretek között átvették a részvételt igazoló díszes tanúsítványt, amelyet dr. Szaffkó Péter, a Nyári Egyetem igazgatója, illetve a rendezvény programigazgatója dr. Baranyi Béla professzor nyújtott át.

< Vissza