500 iskolában lesznek jelen

2020.07.19. 22:19

Augusztus elején megkezdik az iskolaőrök képzését

Péntekig lehet jelentkezni iskolaőri képzésre. Az Országgyűlés nemrég fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely szerint szeptembertől iskolaőrök vigyáznak majd a rendre azokban az intézményekben, amelyek ezt kérik, vagy ahol indokolt. Az iskolaőrök a rendőrséghez tartoznak. A tanárok szerint a jelenlétük biztonságérzetet ad majd az iskolákban – hangzott el az M1 híradójában.

Büntetlen előélet, magyar állampolgárság, valamint megfelelő egészségügyi, pszichológiai és fizikai erőnléti alkalmassági vizsga. Ezeknek a feltételeknek kell megfelelnie egy iskolaőrnek. Jövő héten péntekig lehet jelentkezni, a képzés pedig augusztus elején kezdődik – számolt be róla a hirado.hu.

Az iskolaőröket nem az intézmények alkalmazzák, hanem a rendőrséghez tartoznak majd. Feladatuk, hogy ott biztosítsák a rendet ott, ahol fegyelmi problémák vannak.

Az állami intézményfenntartók javaslata és az iskolaigazgatók kérése alapján

csaknem 500 iskolában lesznek iskolaőrök, akiknek formaruhát, szolgálati jelvényt és igazolványt kell majd viselniük.

Az iskolaőr feladatai és jogai közé tartozik, hogy:

  • felszólítsa az erőszakoskodót, hogy hagyja abba társa vagy tanára zaklatását
  • igazoltasson
  • feltartóztassa az erőszakoskodót, amíg a rendőrség megérkezik
  • elsősegélyt nyújtson
  • eltávolítson illetéktelen személyeket az iskola területéről,
  • ha szükség van rá, akkor kényszerítő eszközt is használhat.
  • Az iskolaőrök jelenlétére azért van szükség, mert az elmúlt időszakban egyre több iskolai bántalmazás történt országszerte.

    Az év elején például Mezőtúron egy diák papírköteggel verte tanára fejét, miközben társa a ruháját rángatta. Majd egyikük kezével többször az arca felé is ütött.

    Volt olyan eset is, ahol szinte csak hajszálon múlt, hogy nem lett tragédia az iskolai bántalmazásból. Az egyik óbudai általános iskolában egy tanuló bicskával támadt a társára.

    Győrben pedig egy gimnazista többször megszúrta tanárát egy 12 centiméteres pengéjű késsel. Itt a többi diák mentette meg a pedagógus életét.

    Az Országgyűlés július elején fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, Maruzsa Zoltán nem sokkal utána nyilatkozott a közmédiának.

    „Abban teljes az egyetértés, hogy az iskolában az erőszakot meg kell szüntetni és nem lehet helye sem a tanulók egymás közötti, sem a tanulók és pedagógusok közötti erőszakos cselekedeteknek”

    – fogalmazott a köznevelésért felelős államtitkár.

    A kormány ezzel az intézkedéssel szeretné megvédeni a pedagógusokat és a diákokat az egyre gyakoribb bántalmazásoktól.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában