Helyi közélet

2014.10.14. 17:40

Külföldi lehetőségek egy helyen

Debrecen - A Debreceni Egyetem Külső Kapcsolatok Csoportja és a DEHÖK Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottsága közösen rendezte meg a 16. Külügyi Börzét.

Debrecen - A Debreceni Egyetem Külső Kapcsolatok Csoportja és a DEHÖK Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottsága közösen rendezte meg a 16. Külügyi Börzét.

Az október 14-i rendezvényen 20 standnál 26 kiállító várta azokat a hallgatókat, akik a mobilitási programokkal kapcsolatban szerettek volna információkat gyűjteni. Egész nap folyamatos érdeklődés övezte a rendezvényt, háromszáznál is többen regisztráltak a bejáratnál. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese és Virga József, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat - Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság (DEHÖK-EHKB) elnöke.

- A kutatások igazolják, hogy érdemes a magyarországi egyetemi hallgatóknak is egy szemeszterre, gyakorlatra, részképzésre vagy pedig munkavállalás céljából külföldre utaznia. Hiszen, akik külföldön beilleszkedtek, a kinti körülményeket megismerték, az idegen nyelvet is gyakorolták, azok idehaza is könnyebben találnak állást – mondta Bartha Elek rektorhelyettes.

A 26 kiállító között megjelentek az Erasmus, a CEEPUS, az ISEP képviselői, akiktől a felsőfokú intézményekben lebonyolított csereprogramok felől érdeklődhettek a hallgatók. Jelen voltak különböző országos képviseletek (DAAD, Alliance Française, American Corner Debrecen, Fulbright, CSE Australia), nyelvvizsgaközpontok más nyelvi képzést biztosító egységekkel együtt, valamint egyesületek és non-profit szervezetek várták a fiatalokat. A standok között – több év kihagyás után –ismét megtalálható volt a Tempus Közalapítvány standja is, a szervezők és odalátogatók nagy örömére. A legnagyobb érdeklődés a Campus Hungary ösztöndíjprogramokkal, a gyakornoki lehetőségekkel és a nyári gyermektáboroztatással kapcsolatban volt, amelyek évről évre egyre több hallgatót csábítanak külföldre.

− Egy nemzetközi szervezet, az Erasmus Student Network képviselőiként rendkívül fontosnak tartjuk azt, hogy népszerűsítsük a mobilitást. Úgy gondoljuk, hogy a fiatalság ereje ebben rejlik. Egy olyan életstílus birtokában vagyunk, ami felruház minket azokkal a tulajdonságokkal, amelyek egy európai állampolgár mindennapjaihoz elengedhetetlenek – fogalmazott Virga József DEHÖK-EHKB elnök.

A nemzetközi lehetőségek adottak, a nap folyamán mindenki megtalálhatta a hozzá legjobban illőt. A rendezvény tökéletes alkalom volt arra, hogy új ösztöndíjakkal, programokkal ismerkedhessenek meg az egyetemisták, illetve, hogy ezekkel kapcsolatban minden információt megkapjanak, és bátran vághassanak bele életük egyik legnagyobb kalandjába.

- Debreceni Egyetem -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában