Helyi közélet

2016.03.31. 11:01

Tanulják meg tőlünk

<em>Tudom, eljön még az az idő, amikor közép-európaiaktól fognak tanulni a most fejlettnek mondott nyugat- és észak-európai országok.</em> Kovács Zsolt írása.

Tudom, eljön még az az idő, amikor közép-európaiaktól fognak tanulni a most fejlettnek mondott nyugat- és észak-európai országok. Kovács Zsolt írása.

Látom is magam előtt, ahogy vezetőik enyhén meggörnyedt háttal, behúzott nyakkal, résnyire nyitott szemüket idegesen doboló, izzadó ujjaikra összpontosítva belátják, hogy sokkal, de sokkal hamarabb kellett volna átvenni az osztrákoktól, majd a magyaroktól a gazdaság bizonyos szegmensébe a tudatosságot, a fellendülést, a perspektívát hozó, az ágazatban dolgozók esetében pedig az egyértelműen pozitív mentális és egészségügyi hatást kiváltó gyakorlatot. Húsvétkor megtapasztaltam a svéd módit. Ott képesek voltak akkor is nyitva tartani a boltok, termékektől, profiltól és nagyságtól függetlenül mindegyik. Persze kibújt belőlem a kíváncsiság. Kérdeztem, és válaszoltak: ilyenkor is vannak utcán emberek, és szeretnének ezt-azt venni. Ha ők nincsenek nyitva, nem tudják beszerezni. Ők viszont bevételtől esnek el. Tehát, ha zárva tartanak hétvégén, ünnepnap, az senkinek sem jó! Legfőképp a gazdaságnak nem, mert nem állnak olyan jól, hogy megengedhetnének maguknak a hét napból akárcsak egy nullás forgalmút is. Szegény „bolondok” – gondoltam magamban –, vajon mennyi idő kell még nekik, hogy belássák: nem a gazdaságot kell tuningolni, pörgetni! Van annál fontosabb szempont is egy ország, egy társadalom életében! De ami késik, nem múlik, számukra is elérkezik majd az az idő. Vagy nem…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában