Mélyrepülésbe kezdhetnek

2020.06.10. 06:30

Az ellenzéki pártok további népszerűségvesztésre készülhetnek

Az ellenzéki oldalon az év további hónapjait, a parlamenti ciklus második felének kezdetét az egymással való versengés határozza meg, aminek következtében a pártok további népszerűségvesztéssel számolhatnak majd – mutatott rá elemzésében a XXI. Századi Intézet. Csokorba szedték azokat a pontokat, ahol a különböző balliberális szervezetek között vita alakulhat ki a 2022-es ország­gyűlési választást megelőző összefogásnál.

Az érveket, ellenérveket nyilvánosan leginkább a szavazatmaximalizálás, illetve a kormány leváltásának „receptje” szerint fogalmazzák meg, de világosan kirajzolódik a különböző érdekcsoportok közötti versengés is, amely a járványveszély elmúltával várhatóan tovább élesedik majd – mutatott rá az ellenzéki pártok lehetséges jövőbeni összefogását elemző XXI. Századi Intézet.

Kiemelték: miközben minden ellenzéki csoport igyekszik az ideológiai különbségeket elhallgatni, illetve a társulással együtt járó morális és politikai kérdéseket bagatellizálni, addig egy – ma még láthatatlan – közös program mentén való együttműködést ígérnek.

„Az összefogásra kész ellenzéki pártok (MSZP, Párbeszéd, Demokratikus Koalíció, LMP, Momentum és Jobbik) abban egyetértenek, hogy minden körzetben egy közös jelöltet kell majd állítaniuk, azonban komoly konfliktus alakult ki a jelöltek kiválasztásának módjáról, de ma már nézetkülönbség van abban is, hogy egy vagy két listával induljanak el 2022-ben” – hangsúlyozta a XXI. Századi Intézet.

Azzal az ellenzéki taktikával kapcsolatban, amely szerint minden körzetben egy közös jelöltjük lesz, amit a 2019. őszi önkormányzati választásokon elért részsikerekre alapoznak, kiemelték: ez a választási matematika szerint ugyan logikus módja a szavazatmaximalizálásnak, azonban több, ma még ismeretlen negatív következménnyel járhat. „A kockázati tényezők a következőkből erednek: a közös program hiánya, a leendő kooperáció­ban részt vevő pártok ideológiai különbségei, a múltbeli személyes sérelmek emléke, az egymással szembeni bizalmatlanság, a vezető politikusok megítélésének eltérő minősége a potenciális szavazótáborban és az ezekből eredő morális és hitelességi kérdések. E szempontok mind-mind a szavazótáborok átszavazási hajlandóságát csökkentik, így a szavazatmaximalizálás mint a legfontosabb cél elérése veszélybe kerül” – fejtették ki.

A XXI. Századi Intézet felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelöltaspiránsok kijelölésének módjában szintén komoly törésvonal rajzolódik ki.

„A Jobbik még a pandémia és a pártszakadás előtt kialakított véleményével szembehelyezkedett a többi ellenzéki párttal, amit továbbra is fenntart. Jakab Péter nyilatkozatai alapján ugyanis a mozgalom a tárgyalóasztalnál szeretné kiválasztani a közös jelölteket, míg a többi párt, ahogy ezt számtalan megszólalásukban már egyértelművé tették, az előválasztást tartják a leghasznosabb eljárásnak” – fűzték hozzá.

Az elemzésben hangsúlyozták azt is, hogy a listák számáról szintén vita van. Ez azóta élesedett ki, hogy tavaly év végén Gyurcsány Ferenc leszögezte: pártja csak és kizárólag egy közös listában gondolkodik, majd a járványveszély alatt – egy karanténban létrehozott videómegosztásában – az „egy lista, egy miniszterelnök” elvéről beszélt. – A MSZP és Párbeszéd ugyan nem, de a Jobbik, az LMP és a Momentum rögtön tagadólag rea­gált az exminiszterelnök szavaira, amelynek oka a szimpatizánsaik elutasító véleménye Gyurcsány Ferenc személyéről – emelték ki.

A XXI. Századi Intézet e vita kapcsán úgy fogalmazott: az egy lista ugyan hatékonyabb eszköz, de számos morális kérdést vet fel, illetve a leendő frakció szétszakadását vetíti előre és a közös program kialakításának lehetőségét csökkenti.

Emellett szerintük bizalmatlanságot szül a résztvevők között, hitelességi deficitet okoz a szimpatizánsok körében, így nem működne hatékonyan az „átszavazási” hajlandóság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában