Kevés taxi működik Debrecenben?

Eltérően látja a taxisutánpótlást a város két nagy társaságának vezetője
Eltérően látja a taxisutánpótlást a város két nagy társaságának vezetője - © Fotó: Matey István
Debrecen – Eltérően ítélik meg a személyszállítási piac helyzetét a cívisvárosban fuvarozó két cég vezetői.

  • Alapjában másképp ítélik meg a debreceni taxipiac jelenlegi helyzetét a két helyi taxicégnél.
  • A Főnix Taxi vezetője szerint – mivel időnként kevés a taxi – növelni kellene a taxisok számát.
  • Ezzel szemben a City Taxinál úgy látják, nagyjából kiegyensúlyozott a kereslet és a kínálat, nem szükséges a létszámot gyarapítani.
  • Utóbbi vállalat vezetője arról is beszélt, egyes szabadúszó taxisok azért ragasztanak különböző nem létező taxicégneveket, -logókat autóik ajtajára, hogy azzal megtévesszék az utasokat, így akarnak jó színben feltűnni. Ezt sajnos senki nem ellenőrzi – mondta.

Miközben a debreceni taxisok 5-10 éve még gyakran órákig álltak a drosztokon utasra várva, mostanra alapjában megváltozott a helyzet. A nap egyes frekventált időszakaiban, például péntek és szombat este előfordulhat, hogy akár több percet is vár az utas egy szabad taxira – állítja az egyik debreceni taxis cég irányítója.

Magasabb költségek

A Főnix Taxi tulajdonosa, ügyvezetője elmondta: míg egy évtizede még 8-10 taxivállalat működött az ország második legnagyobb városában, ma már csak kettő létezik. Jelenleg 300-330 taxi áll rendelkezésre itt, miközben 5 éve még ez a szám a 400-hoz közelített. A Főnix Taxinál 140-150, a City Taxinál 132 munkatársnak garantálnak megélhetést. A többiek egyéni, szabadúszó vállalkozók.

Tisza Tibor szerint a taxis pálya népszerűsége – a magasabb költségek miatt – jelenleg mérsékeltebb, mint volt korábban. – Azok, akik ezelőtt taxisnak álltak, általában azért választották ezt, mert úgy képzelték, hogy a taxizás egyszerű vállalkozás és pénzkereseti lehetőség, és akár 200 ezer forinttal is el lehet kezdeni.

Azóta a taxizás költséges és kemény próbatétellel járó szakmává lett. Az autó árát nem számítva, az induló költség manapság már több mint félmillió forint”

– fogalmazott.

Lehetne fuvarozni

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy emellett egyre több taxis megy nyugdíjba, néhányan nem bírják a terhelést, de olyanok is akadnak, akik nem tudják teljesíteni az új feltételeket. Az, hogy januártól 10 évnél öregebb autóval nem lehet ilyen szolgáltatást végezni, mégis jó intézkedés, mert tovább emelkedik a színvonal – véli Tisza Tibor.

tt

Tisza Tibor szerint emelkedhet a színvonal | Fotó: Matey István

Kiemelte, a taxihiány mögött az is meghúzódik, hogy sokat fejlődött Debrecen az elmúlt években, egyre több külföldi diák tanul a városban, növekszik az itt működő multinacionális cégek száma, és a vállalkozók közül is egyre többen rendelnek kocsit maguknak.

Hozzátette: ez nem csak debreceni probléma. A nagyobb budapesti taxitársaságoknál havonta több ezer címet mondanak vissza, vagy nem is rögzítik a megkeresést, mert nincs szabad autójuk.

Feltettük a kérdést: hogyan lehetne a taxihiányt megszüntetni? A cégvezető szerint átszervezésekkel, műszak-megszüntetésekkel elérhető, hogy a nap minden időszakában az igényeknek megfelelő mennyiségű autó legyen az utcákon. – A másik taxitársasággal való összefogás, a címek átadása sem elképzelhetetlen. A problémák ellenére ma is megéri taxisofőrként dolgozni, ezért új dolgozók jelentkezését várjuk – hangsúlyozza a Főnix Taxi ügyvezetője. A másik debreceni fuvarszervező cég, a 20 – rendszeresen taxit vezető – tulajdonosú Alföld City Taxi Kft. ügyvezetője másképp látja a helyzetet. Almási Sándor szerint nem tapasztalható munkaerőhiány a debreceni taxisok között, inkább csak azok „sora” lett kicsit rövidebb az elmúlt években, akik be szeretnének kerülni ebbe a körbe.

Akad jelentkező

Kifejtette: emögött elsősorban az húzódik meg, hogy manapság már nem olyan jövedelmező taxizni, mint néhány évtizede, akkoriban jóval kevesebb autóval rendelkezett a lakosság, sokkal nagyobb igény volt a taxira. Ezáltal egy műszak alatt a taxis is többet keresett. A piac manapság kevésbé értékeli ezt a szolgáltatást.

A taxisok többsége ezért „feléli az autóját”, vagyis nem tud az amortizációval kalkulálni. Így amikor eljön az autócsere ideje, bajba kerülhet. Elsősorban ez az oka annak, hogy kevesebben jelentkeznek taxisnak – véli.

Almási Sándor egyetértett Tisza Tiborral abban, hogy a taxizás feltételeinek szigorítása is visszatartó hatással lehet azokra, akik belekezdenének.

A jobb minőségű autó nemcsak az utasoknak kényelmesebb, hanem a taxisoknak is, mert üzembiztosabb”

– fogalmazott.

as

Almási Sándor úgy véli, hogy nem tapasztalható munkaerőhiány | Fotó: Matey István

A City Taxi ügyvezetője elmondta: a nap egyes időszakaiban előfordul, hogy egy-másfél órát is várnak taxijaik egy-egy címre. Egy ilyen hosszú álldogálást követően ha a kocsi bruttó 1 500 forintos „kanyart” teljesít, a taxis elgondolkodik azon, hogy érdemes-e ezt csinálni, mivel a vállalkozáshoz kapcsolódó rezsióradíja 7-10 ezer forint plusz áfa között van – magyarázza.

Reggeli „taxiroham”

Szerinte igazi „taxihiány” Debrecenben mindössze hétköznap reggel fél 8 és 8 között, illetve szerényebb mértékben a délutáni csúcs idején szokott jelentkezni. Ugyancsak kevés a kocsi szilveszterkor, valamint a Campus Fesztivál idején, a rendezvénynek otthont adó Nagyerdőn kívül.

A City Taxi vezetője péntek és szombat késő este nem tapasztal ilyesmit.

Az utasok megtévesztése

Felvetettük a City Taxi ügyvezetőjének, hogy miközben mostanában csak két taxicég működik Debrecenben, mégis több taxi ajtaján lehet különböző taxicégneveket, -logókat látni. Almási Sándor úgy vélte, hogy ez az utas megtévesztésére szolgál. Szabadúszók így akarnak jó színben feltűnni. Sajnos ezt megtehetik, mert ezt senki nem ellenőrzi – jelentette ki. A Főnix Taxi ügyvezetője szerint az sem könnyíti meg a taxisok életét, hogy egyszerre sok körülményre kell odafigyelni. Miközben vezetnek, kezelik a taxiórát, a pénztárgépet, a bankkártyaterminált, szemmel tartják a navigációt. Közben új cím érkezhet a tableten, és az URH-rádióra sem árt koncentrálni. Egyébként léteznek már olyan eszközök, amelyek ezeket egyszerre tudják, de még egyik ilyen használatát sem engedélyezte a hatóság – ismertette Tisza Tibor.

HBN–Orosz Csaba








hirdetés