Helyi közélet

2013.07.10. 10:05

A fogyasztóvédők nyáron is résen vannak

Debrecen - Az elmúlt évek tapasztalatai szerint megyénkben nincsenek komolyabb fogyasztóvédelmi problémák a nyaranta nagyobb méreteket öltő zöldség- és gyümölcsárusításban – tudtuk meg dr. Barcsa Lajostól, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatójától.

Debrecen - Az elmúlt évek tapasztalatai szerint megyénkben nincsenek komolyabb fogyasztóvédelmi problémák a nyaranta nagyobb méreteket öltő zöldség- és gyümölcsárusításban – tudtuk meg dr. Barcsa Lajostól, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatójától. Zömében még folyamatban vannak a Felügyelőség már megkezdődött, augusztus 30-ig tartó nyári ellenőrzési szezonjának eljárásai, ezért konkrét adatokkal csak a tavalyi évről tudott szolgálni az igazgató. Azt elmondta, hogy idén az idegenforgalom négy kiemelt területén vizsgálódnak.

– A vendéglátóhelyek esetén 2012-ben mintegy 25 százalékos volt a kifogásolási arány. Volt azonban egy igen pozitív tapasztalatunk is: a nyugta- vagy számlaadás mindössze az esetek 4 százalékában maradt el – számolt be Barcsa Lajos.

2011 után 2013 nyarán is ellenőrzik a személyszállítási szolgáltatást végzőket.

– Nem jellemző, hogy a taxisokra panasz érkezne hozzánk, azonban az utas esetenként nem is feltétlenül tudja, hogy megkárosítják. Mint amikor például, ahogyan az 2011-ben előfordult, fényes nappal éjszakai tarifával szállítják.

A fogyasztóvédelem emberei továbbra is szigorúan figyelik, kiszolgálnak-e fiatalkorúakat dohány- vagy italáruval.

– Sajnos, tavaly öt esetből háromszor kiszolgálták a kiskorút cigarettával vagy itallal, ez nagyon magas, 60 százalékos arány. Itt nem mérlegelhetünk, a fiatalkorú kiszolgálásakor kötelesek vagyunk bírságot kiróni. Ez 15 és 500 ezer forint közötti összeg lehet – mondta az igazgató.

A piacokon, vásárokon továbbra is elsődlegesen az árucikkek biztonságát figyelik, nyáron kiemelten a vízijátékokét, sporteszközökét, és mindenféle szabadtéri rendezvényen, fesztiválokon, falunapokon lehet számítani fogyasztóvédelmi ellenőrzésre.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában