Sport

2015.01.19. 09:28

A DVSC és a HISE közös kettős pofonpartija Nyíradonyban

Nyíradony - A 2015-ös év első pofonparti viadalára nem Debrecenben, hanem a hajdúsámsoni Harangi Imre SE és a DVSC közös szervezésében Nyíradonyban kerül sor.

Nyíradony - A 2015-ös év első pofonparti viadalára nem Debrecenben, hanem a hajdúsámsoni Harangi Imre SE és a DVSC közös szervezésében Nyíradonyban kerül sor. Másik újdonság, hogy 12 órától a hagyományos verseny veszi kezdetét, amelyre az utánpótlás korúak jöhetnek, ám rögtön ezt követően (elvileg 16 órától, de rugalmasan csúszhat kicsit az időpont szükség esetén) az úgynevezett Pofonparti +18 indul, amelyre másodéves ifik és felnőttek előzetesen nevezhetnek, vagyis gyakorlatilag fix párokkal zajlik majd a küzdelemsorozat.

Egyik esetben sincs nevezési díj, viszont a felnőtteknél a párok győztesei a kupa és érem mellé 3-3000 ft pénzdíjban részesülnek Szabó Sándor, a DVSC klubelnöke felajánlásának köszönhetően. Nem csak a régióból, az egész országból várjuk az ökölvívókat!

Harangi Imre

A helyszín megválasztása sem véletlen, hiszen a nyíradonyi sportlétesítmény névadója is az a Harangi Imre, aki a sámsoni klubé. Ráadásul a modern csarnokban biztosan kényelmesen elfér majd mindenki, emellett amúgy is törekvés a DVSC, mint régióvezető egyesület részéről, hogy lehetőség szerint minél több alkalommal Debrecenen kívül, más település rendezzen ilyen versenyt.

Harangi Imre 1936 (Berlin) olimpiai bajnoka - ezt nem árt tudnia a bokszbarátoknak. A könnyűsúlyban bokszoló Harangi (60 kg) volt a harmadik magyar (Kocsis Antal és Énekes István után), aki olimpián elsőséget tudott szerezni. Nyíradonyban született, s a fővárosi Herminamezei AC után a GANZ MÁVAG-ban bunyózott, illetve világháborús sérülése után itt is edzősködött - 1979-ben hunyt el.

Pofonparti - 2015. január 24. 12 órától

A verseny célja: Lehetőséget biztosítani a sportolóknak a versenyzésre, és a felkészültségük felmérésére.

A verseny helye: Harangi Imre Rendezvény Csarnok, Nyíradony, Millennium sétány 1. sz.

Időpont: 2015. 01. 24.

Orvosi vizsgálat és mérlegelés: A verseny helyszínén /08-10 óráig/

Technikai értekezlet: 10 óra

A mérkőzések kezdete: 12 óra

A verseny rendezője: DVSC Ökölvívó Klub és a hajdúsámsoni Harangi Imre Sportegyesület

A verseny résztvevői: gyerek, serdülő, junior, ifjúsági kategória.

A Versenyszabályok 9. § alapján indulásra jogosultak:

  • érvényes sportolói igazolvánnyal (AIBA könyv) rendelkeznek,
  • a Sporttörvény által előírt versenyengedély kártyával rendelkeznek,
  • érvényes sportorvosi igazolással rendelkeznek,
  • akik nem állnak átigazolás alatt.
  • A verseny az AIBA szabályainak megfelelő súlycsoportokban és menetidőkkel kerül lebonyolításra.

    Nevezés: kor- és súlycsoport megjelölésével a DVSC Ökölvívó Kft, 4028 Debrecen, Kút u. 23. címre, 52/501-985 fax számra, a 20/9675260 telefonszámon, valamint a [email protected]u email címre, illetve a helyszínen lehet. Nevezési díj nincs!

    A versenybíróságot és a közreműködő bírókat a MÖSZ Bíró Bizottsága jelöli és küldi ki.

    Helyezések: A verseny győztese első a vesztes második helyezést ér el.

    Érmek és tiszteletdíjak: Az első és második helyezettek érmet vehetnek át. Az első helyezett serleget vehet át.

    A verseny rendezési és díjazási költségeit a DVSC Ökölvívó Klub viseli. A résztvevő versenyzők és kísérőik egyéb költségei a saját sportegyesületüket terhelik.

    Egyéb rendelkezések:

  • A versenyen indulók és edzőik biztosítása kötelező.
  • A mérkőzések a Magyar Ökölvívó Szakszövetség érvényben lévő Versenyszabálya szerint kerülnek lebonyolításra.
  • Óvást az esetet követő 30 percen belül lehet írásban benyújtani 30000 Ft óvási díj egyidejű befizetésével a versenybíróság elnökénél.
  • A verseny helyszínén elveszett tárgyakért a Rendezőség felelősséget nem vállal.
  • Minden olyan kérdésben, melyben a kiírás nem rendelkezik, a Versenyszabály Könyv előírásai kötelező érvényűek.
  • Pofonparti +18 (kezdés 16 órakor)

    A verseny célja: Lehetőséget biztosítani a II. éves ifjúsági és felnőtt sportolóknak a versenyzésre, és a felkészültségük felmérésére.

    A verseny helye: Harangi Imre Rendezvény Csarnok, Nyíradony, Millennium sétány 1. sz.

    Időpont: 2015. 01. 24.

    Orvosi vizsgálat és mérlegelés: A verseny helyszínén /08-10 óráig/

    Technikai értekezlet: 10 óra

    A mérkőzések kezdete: 16 óra (rugalmasan kezelve a kicsik versenyének végét)

    A verseny rendezője: DVSC Ökölvívó Klub és a hajdúsámsoni Harangi Imre Sportegyesület

    A verseny résztvevői: II. éves ifjúsági és felnőtt korú versenyzők.

    A Versenyszabályok 9. § alapján indulásra jogosultak:

  • érvényes sportolói igazolvánnyal (AIBA könyv) rendelkeznek,
  • a Sporttörvény által előírt versenyengedély kártyával rendelkeznek,
  • érvényes sportorvosi igazolással rendelkeznek,
  • akik nem állnak átigazolás alatt.
  • A verseny az AIBA szabályainak megfelelő súlycsoportokban és menetidőkkel kerül lebonyolításra.

    Nevezés: kor- és súlycsoport megjelölésével a DVSC Ökölvívó Kft, 4028 Debrecen, Kút u. 23. címre, 52/501-985 fax számra, a 20/9675260 telefonszámon, a [email protected] email címre írva. A helyszínen MÁR NEM LEHET, hiszen fix párokkal szándékozunk indítani a viadalt a tervezhetőség kedvéért.

    Nevezési díj nincs! A versenybíróságot és a közreműködő bírókat a MÖSZ Bíró Bizottsága jelöli és küldi ki.

    Helyezések: A verseny győztese első, a vesztes második helyezést ér el.

    Érmek és tiszteletdíjak: Az első és második helyezettek érmet vehetnek át. Minden első helyezett 3-3000 ft pénzdíjat vehet át.

    A verseny rendezési és díjazási költségeit a DVSC Ökölvívó Klub viseli. A résztvevő versenyzők és kísérőik egyéb költségei a saját sportegyesületüket terhelik.

    Egyéb rendelkezések:

  • A versenyen indulók és edzőik biztosítása kötelező.
  • A mérkőzések a Magyar Ökölvívó Szakszövetség érvényben lévő Versenyszabálya szerint kerülnek lebonyolításra.
  • Óvást az esetet követő 30 percen belül lehet írásban benyújtani 30000 Ft óvási díj egyidejű befizetésével a versenybíróság elnökénél.
  • A verseny helyszínén elveszett tárgyakért a Rendezőség felelősséget nem vállal.
  • Minden olyan kérdésben, melyben a kiírás nem rendelkezik, a Versenyszabály Könyv előírásai kötelező érvényűek.
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!