Labdarúgás

2024.05.17. 10:35

Igor Bogdanovics együttesével is játszhat edzőmeccset a DVSC

A debreceni közönségkedvenc ellenfélként térhet vissza; a DVSC a Cigánddal játszhat tesztmeccset.

Tóth Huba Elemér

Igor Bogdanovics korábban a DVSC II.-t is irányította

Forrás: DVSC-archív

Noha még a nemzeti labdarúgó bajnokságok véget sem értek, de az együttesek már elkezdték szervezni, a nyáron mikor játsszák edzőmérkőzéseiket – nincs ez másképp a DVSC-nél sem.

CM20240512_DVSC-Fehérvár FC_HAON (38)
A DVSC első csapata a Puskás Akadémia ellen zárja a szezont. A debreceni együttes nyáron a Cigánddal is összecsaphat
Fotó: Czinege Melinda

A már biztosan 5. helyen végző DVSC az NB I. utolsó fordulójában szombaton 17.45-től lép pályára a bronzéremért küzdő Puskás Akadémia otthonában, majd a labdarúgók számára jön a megérdemelt pihenés. 

Azonban már arra is fény derült, hogy a debreceni együttes június 29-én, szerdán a Cigánddal csaphat össze

– olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei alakulat honlapján.

Különleges lesz a DVSC-Cigánd meccs

Az összecsapás számít különlegesnek, ugyanis a tavaly a Monostorpályi ellen az NB III.-ba feljutó Cigándot Igor Bogdanovics irányítja.

A Loki korábbi kiváló labdarúgója az első számú debreceni csapatot már másodedzőként is segítette, a DVSC II.-t pedig vezetőedzőként is irányította. Az újonc CISE két fordulóval a vége előtt a harmadosztályban jelenleg a második helyen áll a kis Loki előtt és a Putnok mögött. 

A cívisvárosi klub honlapján egyelőre még nem olvashattunk a nyári felkészülési mérkőzésekről, de minden bizonnyal hamarosan kiderül, hogy a piros-fehérek a következő hónapokban mely csapatok ellen gyakorolhatnak.

  • A Cigánd legutóbb hiába szerzett két gólt Tiszafüreden, mégsem szerzett pontot. Íme, a csapat legutóbbi bajnokijáról készült összefoglaló videó:
  • A DVSC az előző fordulóban a Fehérvárt múlta felül. Íme, a találkozó főbb momentumai:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában