2024.05.08. 20:21
Megtartották az első létavértesi néptánctalálkozót
Összesen tizennégy néptánccsoport adott műsort
Fotó: Kovari Krisztian
14 néptánccsoport műsorában a Felső-Tisza-vidék, Alföld, Dunántul, Mezőség, Szilágyság, Rábaköz tájegységek látványos néptáncában gyönyörködhetett a közönség május 4-én, a Vértesi Református Egyházközség és Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény szervezésében megvalósult az I. Vértesi Néptánctalálkozón.
A hazai és határon túlról érkező csoportok a Bakos zenekar kíséretével elpróbálhatták a délutáni műsoruk koreográfiáját, majd 11 órakor, a színpadbejárás után, a táncosok népviseletbe öltöztek és közösen átvonultak a Vértesi Református templomba, ahol Szabó János lelkipásztor igehirdetésében a népzenéről és néptáncról, mint Isten lelki húrokat megpendítő ajándékairól beszélt.
Ezt követőn 12 órakor megkezdődött a tánccsoportok háromórás bemutatkozó műsora. A színes forgatagot gyakran kísérte mosoly és vastaps. A látottakat Antal Dóra, a Népművészet Ifjú Mestere, a Tánctanoda alapítója, és Puskás László, Lórántffy-díjas néptáncpedagógus zsűrizte, majd szóban is értékelte. A színpadon adták át a serlegeket, okleveleket, különdíjakat, emléklapokat.
A tánccsoportok nem csak átörökítik a hagyományt, hanem élő, családias közösségeket is alkotnak. A jókedv a színpadról átszállt a közönség soraiba. Nagyszerű kezdeményezés volt a tömegeket megmozgató első Vértesi Néptánctalálkozó életre hívása.
Bronz minősítés: Aranymálinkó Néptánccsoport (Bihardiószeg), Fényes Néptánccsoport (Csokaly), Saroglya Néptánccsoport (Létavértes). Zajgó Néptáncegyüttes Kis csoport, Zajgó Néptáncegyüttes Nagy Csoport (Székelyhíd)
Ezüst minősítés: Cseperedők Néptánccsoport (Biharkeresztes), Csorgó Néptánccsoport (Érköbölkút), Görböc Néptáncegyüttes (Micske), Rozmaring Néptánc Egyesület (Monostorpályi), Sebes Körös-menti Pacsírták (Mezőtelegd)
Arany minősítés: Bajnóca Néptánc Egyesület (Berettyóújfalu), Debreceni Egyetem Hortobágy Táncegyüttes (Debrecen), Nyíló Akác Néptáncegyüttes (Érmihályfalva), Suhancok Néptánccsoport (Biharkeresztes),