Gyógyászat

2024.02.22. 11:57

Csúcstechnológiával nyílik meg az újfalui fürdő gyógyászati részlege – fotókkal, videóval

Március 4-én nyit a gyógyászati részleg az újfalui fürdőben. A Bihar Termálliget Strand és Termálfürdőt 3 és fél milliárd forintból fejlesztették az elmúlt években.

Kiss Dóra

Március 4-től várják a vendégeket a berettyóújfalui fürdő gyógyászati részlegén

Forrás: Czinege Melinda

Berettyóújfalu legnagyobb értékű és az egyik legjelentősebb fejlesztésének az újabb mérföldkövéhez érkeztek – ennek részleteiről február 22-én, csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót. 

A tavaly június 1-jén átadott Bihar Termálliget Gyógyfürdő gyógyászati részének a megnyitása előtt vagyunk

– osztotta meg a jó hírt Muraközi István. Berettyóújfalu polgármestere felidézte, a fürdőt 3 és fél milliárd forintból fejlesztették. A beruházáshoz a magyar állam közel 3 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezt egészítette ki egy interreges pályázat, ami 350 millió forinttal a gyógyászati rész egészségügyi eszközeinek a beszerzését támogatta, az önkormányzat pedig több mint 200 millió forint önerőt tett a fejlesztéshez. 

– Március 4-én reggel 8 órától megnyitja kapuit a gyógyászati részleg, amely a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campusnak egy külső telephelye lesz. A naptári éven belül két alkalommal ingyenes a komplex gyógyszolgáltatások igénybevétele – tudatta.

berettyóújfalu, bihar termálliget gyógyfürdő, muraközi istván, gyógyászat.
Muraközi István polgármester számolt be a gyógyászati részleg megnyitásáról
Forrás: Czinege Melinda

Hogy lehet igénybe venni a gyógyászati szolgáltatásokat? 

A polgármester elmondta, vagy a kórháznak a járóbeteg szakrendeléseiben, vagy pedig gyógyfürdőben minden hétköznap 9 és 11 óra között szakorvosok írják ki a kezeléseket, melyeket hétköznaponként 8 és 15 óra között lehet igénybe venni. 

Elmondhatjuk, hogy valóban európai színvonalú az az eszközpark, amely az itt élőknek az egészséges életét, illetve az egészségben eltöltött éveinek a számát tudja gyarapítani. Azt gondolom, hogy az 1997 óta gyógyvíz minősítéssel rendelkező herpály gyógyvíz, illetve a Gróf Tiszta István Campus orvosai és egészségügyi szakszemélyzete garancia arra, hogy a berettyóújfalui, illetve a fürdő a bihari embereknek az egészséges életét tudja szolgálni

– szögezte le Muraközi István. Kitért arra is, az önkormányzat a benyújtott költségvetési rendeletében jelentős támogatást kíván nyújtani az itt élőknek: a városban élő, 65 év fölötti személyek Berettyó Kártyájára 10 alkalmas fürdőbelépőnek az árát utalják át, de gondoltak a családokra is, minden 16 évet be nem töltött gyermeket nevelő szülők részére gyermekenként 10 ezer forintot utalnak a kártyára, ezt az összeget fürdőbelépőre fordíthatják.

A gyógyászat csúcstechnológiája Újfaluban

Azt gondolom, hogy Kelet-Magyarország legmodernebb gyógyászati létesítményében állunk. Azok az eszközök, azok a gépek, amelyek nem is olyan régen megérkeztek ide, tényleg a csúcstechnológiát képviselik a gyógyászatban

– ezt már Zámbori Péter, a Herpály Vagyonkezelő Kft. ügyvezetője mondta. Úgy véli, nagyon ritka az, hogy kórházi háttér áll egy kisvárosi fürdő mögött. Meglátása szerint az egyetemmel – 2023. július elsejétől a Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház a Debreceni Egyetem Klinikai Központ részeként működik –  akár közös kutatásokban is részt tudnak majd venni a fürdővel. – A fürdő, illetve a gyógyászati rész elsősorban a berettyóújfaluiaknak, illetve a környékbelieknek épült, de a határ túloldaláról már nagyon sokan érdeklődnek az iránt, hogyan lehet esetleg majd igénybe venni ezeket a szolgáltatásokat – mondta. A távlati célokról is beszélt a szálláshelyek tekintetében; a fürdő szomszédságában egy 30 lakóállásos kempinget alakítanak ki a jövőben, illetve a szállodai beruházás is napirenden van továbbra is. 

– Egészségturizmusban gondolkodunk Berettyóújfaluban, szeretnénk, hogy a helyiek mellett mások is megismerjék a bihari kisvárost – hangsúlyozta. 

berettyóújfalu, bihar termálliget gyógyfürdő, muraközi istván, gyógyászat.
Zámbori Péter ügyvezető a csúcstechnológiás gyógyászati eszközökről is beszélt
Forrás: Czinege Melinda

Többféle egészségügyi problémára nyújtanak megoldást a gyógykezelések

A 673 négyzetméteres gyógyászati részlegen különböző szolgáltatásokat vehetnek igénybe a vendégek. 

Két medencével bővült a beruházás során a fürdő, mind a kettő a gyógyászatot is szolgálja, az egyik egy benti gyógyvizes, a másik pedig az a csoportos víz alatti gyógytornának helyet adó medence, amit a gyerekek úszásoktatására is használunk. Két külön oldalunk van, a száraz, illetve a nedves oldal. Annak, aki csak masszázsra, iszapkezelésre vagy súlyfürdőre jön, nem kell  fürdőbelépőt vennie

– osztotta meg Zámbori Péter.

Arra is kitért, a NEAK által finanszírozott 11 gyógyászati kezelésből 10-et igénybe lehet venni az újfalui fürdőben, ilyen többek között az iszapkezelés, a súlyfürdő, a csoportos víz alatti gyógytorna, a masszázs, a tangentor.

– Ezek mind olyan kezelések, amelyeket a mozgásszervi, degeneratív betegségek gyógyítására, illetve nőgyógyászati, esetleges bőrgyógyászati problémákra szoktak felírni az orvosok – részletezte, hozzátette, gyermekek úszásoktatásának is helyet biztosít a fürdő.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában