Aszfaltozási munkálatok

2023.10.20. 11:59

Újabb út fogja tehermentesíteni a Tégláskertet

Folyamatosak az útfelújítások a déli városrészben.

Hajnal László

Megkezdődtek a munkálatok

Forrás: Czinege Melinda

Megkezdődött a Tégláskert utca újabb szakaszának nagyfelületű aszfaltozása. A Debrecen 2030 program részeként új útburkolatot kapnak a megöregedett, elhasználódott útszakaszok, ennek egyik eleme a Tégláskert emblematikus utcájának megújítása is. Ennek részleteiről Piros Zoltán beszélt péntek délelőtt a helyszínen.

A körzet önkormányzati képviselője felvázolta, az első ütemben, 2022-ben a Tégláskert utca egy szakasza már elkészült, a jelenlegi etapban pedig a Halász és Csordás utcák közötti részen zajlik a felújítás.

A munkálatok várhatóan öt héten keresztül fognak tartani, a kivitelező lemarja az elhasználódott aszfaltréteget, majd a vízelvezető-rendszer rekonstrukciója következik, illetve a terület és a padkák rendezése is megvalósul

 – mondta a képviselő. Hozzátette, a 230 méteres útszakasz 40 millió forintos önkormányzati forrásból valósul meg.

Piros Zoltán büszkeségét fejezte ki, hogy a körzetében számos fejlesztés megvalósult az elmúlt két évben. Többek közt megújult a Legányi köz, a Csermely és Patak utcák, a Gázvezeték, az Erzsébet és a Trombitás utcák járdarekonstrukciója.

Elmondta azt is, a Basahalom utcán az útépítés folyamata a végéhez közeledik. Előre vetítette, a Dobogó utcával párhuzamosan egy 1540 négyzetméteres járdát alakítanak ki, amely összeköti a Kanális utcát a Mikepércsi úttal, ezzel biztonságosabbá téve gyalogosközlekedést.

– A következő évben egy új út megépítését is tervezzük. A Mandolás utca déli részét kivezetjük északi irányba, a Gázvezeték utca felé. Ez a fejlesztésvárhatóan csökkenteni fogja a forgalmi intenzitást a Tégláskertben – árulta el Piros Zoltán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában