Helyi közélet

2016.08.18. 12:11

Meghirdették az őszi kalászos vetőmagok árelőrejelzését

Budapest - A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az idén is meghirdette az őszi kalászos növények (őszi búza, őszi árpa, tritikálé) vetőmagjaira vonatkozó tájékoztató jellegű árat, amelyet tonnánként nettó 89 ezer 600 forintban állapított meg.

Budapest - A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az idén is meghirdette az őszi kalászos növények (őszi búza, őszi árpa, tritikálé) vetőmagjaira vonatkozó tájékoztató jellegű árat, amelyet tonnánként nettó 89 ezer 600 forintban állapított meg.

A Vetőmag Szövetség tájékoztatása szerint a szakmaközi szervezet törvény alapján jogosult tájékoztató árat meghirdetni. A szervezet előrejelzése szerint az őszi kalászos gabona vetőmagokból megfelelő mennyiség áll rendelkezésre.

A testület által megállapított nettó tonnánkénti ár zsákban, gombaölő-szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg.

Takács Géza, a szervezet elnöke a közleményben elmondta: az ár orientáló jellegű. A tájékoztató ár fontos jelzés a vetőmag-szaporítók felé, hogy készleteiket ne árugabonaként, hanem vetőmagként értékesítsék, biztosítva a gazdálkodók számára szükséges mennyiségű vetőmagkészletet.

Az őszi kalászos tényleges végfelhasználói áráról majd a vetési szezon végén állnak pontos adatok rendelkezésre. Az elmúlt években rendkívül hullámzott a vetőmagok ára: 2009-ben 62 ezer, 2012-ben 115 ezer, 2014-ben 91 ezer, 2015-ben 94 ezer forintot fizettek egy tonnáért.

Takács Géza közölte: a tagoktól kapott információk alapján az őszi kalászosok vetőmagjaiból nincsenek jelentős ókészletek, az idei termésnél eddig nem jelentkeztek olyan minőségi problémák, amelyek az ellátásra negatív hatást gyakorolnának. Hozzátette: a kalászosok alacsony felvásárlási ára kedvezőtlenül befolyásolhatja a termelők likviditását, ami a fémzárolt vetőmag értékesítésnek sem kedvez, és várhatóan magával vonja a vetőmag végfelhasználói árának előző évihez viszonyított mérséklődését. Előrejelzések szerint viszont az Európában tapasztalható minőségi problémák kedvező elmozdulást eredményezhetnek a malmi búza árában, amely pozitívan befolyásolhatja a vetőmagvásárlási szándékot is - vélekedett.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában