Helyi közélet

2013.08.20. 18:54

Sikeres volt az idei Farmer Expo

Debrecen, 2013. augusztus 20., kedd (MTI) - Az elmúlt öt év legsikeresebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárát rendezték meg az idén Debrecenben - közölte Vaszkó László kedden, a Farmer Expo zárását követően az MTI-vel.

Debrecen, 2013. augusztus 20., kedd (MTI) - Az elmúlt öt év legsikeresebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárát rendezték meg az idén Debrecenben - közölte Vaszkó László kedden, a Farmer Expo zárását követően az MTI-vel.

Mind a kiállítókat, mind a látogatókat tekintve rekordot döntött az idén a vásár: a 17 ezer négyzetméteren bemutatkozó mintegy 300 kiállító termékeit csaknem 30 ezren tekintették meg négy nap alatt - tette hozzá a kiállítást szervező V-Trade Kft. ügyvezetője.

Vaszkó László szerint a fokozott érdeklődés is jelzi, hogy pozitív elmozdulások tapasztalhatóak az agrárágazatban. A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával rendezett sertés szakmai konferenciákon több, mint 300 szakember vett részt és vitatta meg a kormány sertésstratégiával kapcsolatos elképzeléseit.

Horváth István, sertésstratégiáért felelős miniszteri biztos a debreceni Farmer Expón jelentette be, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium 110 millió forinttal támogatja a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületét (MOE). Elmondta, hogy a Magyarországon tenyésztett három mangalicafajta génmegőrzésében komoly lehetőségek rejlenek: fajtánként 15-15 ezer, összesen 45 ezer koca tenyésztésére lehetne igénybe venni európai uniós támogatást, de jelenleg összesen csupán 10 ezer mangalica koca van az országban. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes alelnöke szerint a támogatást termékfejlesztésre, minőségbiztosításra, a fajta megismertetésére, a genetikai háttér szélesítésére használhatják a gazdák.

A Piaci lehetőségek és piaci környezet a magyarországi sertéstenyésztés előtt című konferencián egyebek mellett arról cseréltek véleményt a szakemberek, milyen piaci körülmények között lehet a jelenleg 140-150 ezer kocán alapuló 3 milliós sertésszámot 2020-ig megduplázni.

A Farmer Expo zárónapján egyebek mellett juh, kecske, szarvasmarha, sertés és ló fajtabemutatókat, illetve tenyészállat szemléket tartottak. A talajművelési bemutatókon több mint 600-an vettek részt - mondta el az MTI-nek Vaszkó László.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában